To Khaleesi, Mother of lizard

Hosszú hosszú napok, és éjszakák után az embereim végre szárazföldet válnek felfedezni, és a maguk bizarr némaságával hozzák tudtomra a dolgot, míg én éppen egy levelet írok meg. El kell majd juttatnom a megfelelő kézbe.
- A rabszölga öbölben kikötünk! Fel kell töltenünk a készleteinket, és Yunkai sincs messze. HA felpakoltátok a hajót, menetkészre, akkor kimenőt kaptok, hogy kocsmázzatok és kurvázzatok, ami tetszik - lépek a fedélzetre, és csizmám keményen koppan a fedélzet durva padlóján, ami oly kedves nekem, hiszen az én hajóm, az első, amit elkoboztam saját erőmből, és Csend névre hallgat. Nem véletlenül, ahogy a néma legénység sem ártalmatlan becenév nekik. Magasba emelt öklükkel vigyorogva helyeselnek, és szélnek eresztem őket.
- Akkor munkára söpredék! Kikötünk! - parancsolok, és a part felé mutatok, magam pedig a hajó tatjára lépdelek, és a korlátnak támaszkodva figylem a helyet, amit jól ismerek már, hiszen westerosi létemre, keveset vagyok az otthonnak nevezett földeken, a tenger az én igaz otthonom, és a régi istenek régen nem hatnak meg ahogyan a vízbefúlt sem. "Ami halott, nem halhat meg", Aaron öcsém bolondsága, és megbolondult, amikor majdnem belefulladt ifjon a tengerbe. Szerencsétlen flótás, de nem nekem kell rá gondot viselnem. Micsoda szerencse, máskülönben már a vízi istene karjaiba löktem volna első adandó alkalommal.

A part mentén, ahogy kikötünk, magam is elhagyom a hajót, és az első utamba eső kocsmát veszem célba ami a Félszemű Sellő. Többször megfordultam már itt, és ez a hely, egy pletykafészek, bármit, gyakorlatilag tényleg bármit megtudhat az ember egy ilyen helyen. Sört és vacsorát rendelek, és hallgatózok, amíg eszem. Különös pletykák járnak egy tejfehér hajú gyermeknőről, aki sárkányokat nevel, és a sárkányok anyjának nevezi magát. Fehér? Targaryen lenne? Nem lenne kizárt, bár elég meglepő lenne azt elismerem magam is. Az őrült király egyik utódja megmenekült, és most sárkányokkal akarja vsiszahódítani a földet, mint Hódító Aegon. Micsoda gyönyörű megemlékezés. A végén még magam is meghadok, micsoda vicc. Aztán egy idegen alak lép a kocsmába, biztos vagyok benne, hogy sosem láttam még, mégis felém indul, és egyik kezem a tőrőmre ejtem, ha rosszat akarna, de csak közelebb hajol, hogy hallhassama hangját. Ezért még nem fogom megölni. Összeráncolom a homlokom, és megrázom a fejem. Eszemben sincs elmenni hozzá, a tengeri kalózhad vezetőjének nem parancsol senki, még akkor sem ha annak a valakinek sárkányai vannak. Másnap délutánra ígérem magam inkább, és víg tivornyával töltöm az éjjelem.

Másnap azonban délután lovat bérelek, és a városba vágtatok, hogy megejtsem ezt a kötelező jellegű, de legalábbis erősen ajánlott találkozást. Felfegyverkezve érkezem, tengerészekre jellemző holmiban. Erős anyagú nadrágom, egy fekete csizmában tűnik el, és az ingem felett bőr vértet és kabátot viselek. A tengeri szél átkozottul hideg és csípős tud lenni. Hajam, most viszonylag rövid, a szemem éles mint a varjúké, hiszen ez lennék én, a Varjúszemű. Megjelenek, és megvárom, amíg a nő elé bocsátanak aki a sárkányok anyjának mondja magát.
- Lord Greyjoy, a Csend kapitánya - jelent be egy túlbuzgó alak, és kissé élesen pillantok rá, mire zavartan megköszörüli a torkát, és minden figyelmem a nőre összpontosul. Igazán szép, de kissé boszorkányosnak tűnik. Gyerek még hozzám képest. Nem szólítom meg, dacolok ibolya szín szemeivel, és nem fordulok el tőle. Hadd beszéljen ő, én türelmes ember vagyok.

Spoiler: