- Ne úgy állj te mamlasz! Fél oldalvást… úgy kisebb célpontot nyújtasz, és könnyebben ki tudsz térni! – Szólaltam meg kissé unott gorombasággal a hangomban. Fiatal és rendkívül lassan tanul ez az új apród, de sajnos kénytelen vagyok vele dolgozni. Az eddigi félig kiképzett apródomat ugyanis csaknem kettévágták a feketevízi csatánál. Tiszta sor, hogy nem élte túl. A fegyvermesterem pedig szintén lesérült a csata alatt. De szerencsére nem súlyosan, nem is tudom, mihez kezdenék nélküle a továbbiakban. Bár… ide, s tova tizenöt éve ismerem, mindig is egy szívós anyaszomorító volt.
Mindenesetre most kijutott nekem a jóból… képezhetem ki az apródomat. De nem panaszkodom! Inkább ez, mint a hatalmasok mézes mázas szavait hallgassam, miközben azon jár az agyuk, hogy hogyan tudnak hátba szúrni, mert veszélyt jelentek rájuk.
- Jobb lent, bal fent, csúsztat, Bal közép majd szúr! – Adtam ki az utasítás az apródnak, majd vártam a támadását. Lényét tekintve nem is túl gyors észjárású lehet. eltelt egy pár másodperc mire vette bátorságát s lomhán felém suhintott hosszúkardjával melyet első csapásra, kisiklattam az irányomból, s azzal a lendülettel csuklón is vágtam a gyakorló karddal, majd kegyelemdöfésként elkaszáltam a lábait is melynek hatásaként a földön landolt arccal a porban.
- Még egy ilyen finomkodás és elküldelek a Tyrell ház varrónői közé! – Jegyeztem meg, a fejemet rázva, majd a földbe szúrtam a kardomat.
- Na, gyerünk! Állj fel! – Szóltam rá erélyesebben, majd látom amint az éppen feltápászkodó, sűrűn bocsánatot kéregető apród tekintete hirtelen megakad egy ponton, valahol mögöttem.
Tekintete kissé ijedt arckifejezést öltött, ami nem sejtett sok jót. Behunytam a szemeimet, s magamban imádkozni kezdtem, hogy ne a kölyökkirály és a testőrsége legyen. Kevesebbért és fejeztetett le valakit. Végül kinyitottam a szemeimet és úriasan megfordultam. Némi megkönnyebbülést éreztem belül mikor láttam, hogy nem Joffrey az, és Ser Meryn Trant sincs látóhatáron belül. Helyette azonban volt itt valaki más, aki személyesebb sértésnek vehette a Tyrelles kis „intelmet”.
- Lady Margaery! – Köszöntöttem illendőn a leendő királynőt. Semmi kétségem sincs a felől, hogy szerény személy rossz ízű tréfája sodora felém figyelmét.

Margaery Tyrell & Alesir Silverwood

Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetne megtartani a hatalmat. A koronát nem elnyerni nehéz, hanem megtanulni, hogy a súlya ne nyomja össze viselőjét.
Sokan sokféleképpen próbálták már megtartani a Vastrónt. Áldott Baelor a hitébe kapaszkodott, Aerys király pedig rettegéssel próbálta megnyerni alattvalóit. S mit értek el vele? Semmit. Csak egy név, melyet a történelem emleget.

A jó uralkodó nem az, aki a hatalmat megtartja, hanem akit az alattvalók a trónon akarnak látni. Ha a nép szereti királyát, akkor nem tör ki lázadás - legyen akármilyen hosszú a tél.
A Tél közeleg... a Starkok is megmondták. Aggasztó hírek érkeznek a fal felől. Az országot pedig háború szaggatja szét. Ha egy uralkodó bekötözi ezen vérző sebeket, a nép maga emeli fel, és teszi a trónra, hogy uralkodjék felette.

Korán rá kellett jönnöm, ahhoz, hogy az emberek megismerjenek, járnom kell közöttük. Egy ilyen sétára indultam két unokatestvérem kíséretében. A gyakorlótér felé vettük az irányt, ahol egy lovag képezett ki egy apródot. A fiú gyakran elesett. Nincs még hozzászokva a kardvíváshoz. Nem fejlődött ki az egyensúlyérzéke, a fürgesége, az hogy egy lépésssel mások előtt járjon.
Sokszor láttam Lorast gyakorolni. Könnyed mozdulattal tért ki mindig a csapások elől.
Már épp továbbindulnánk a kert felé, mikor a fülemet megüti egy mondat.

- A varrás éppoly nehézkes tud lenni, mint a kardvívás, Ser...? - nézek rá kérdőn. Nem volt alkalmunk még beszélni, de már láttam többször Királyvárban.
- Lehet, önnek is ki kellene próbálnia. - nevetek fel, miközben közelebb lépek. S bár a lovag talán házam sértésének szánta a megjegyzést, nem vagyok olyan ostoba, mint a régenskirályné. Senkit nem vádolok nyíltan, csak ha az ellenségemmé akarom tenni.

- Nem zárom ki a lehetőségét, hogy mind a kettő igényel ügyességet. De a varrással ellentétben a harcmezőn, nincs második esély! – Feleltem, a Tyrell leánynak a véleményemet. Ez igaz is, hiszen az előző apródóm szimplán csak nagyobb fába vágta a fejszéjét, mint amivel elbírt. Szerencsétlen flótás…
Végül kissé lemosolyodtam a hercegnő szavain. Én és a varrás… Hál istennek farkammal a lábam között születtem és ezért nem kell varrást próbálnom.
- Talán majd egyszer… egy másik életben! – Feleltem egyszerűen. – Ser Alesir Silverwood vagyok, az Ezüsterdőből! – Mutattam be magamat így utólagosan. Ha őszinte akarok, lenni magammal lehet nem ez volt a legbölcsebb lépés. Tekintetbe véve házunk hírnevét a fekete lobogóba varrt ezüst fát, felette három csillaggal sokan felismerik. Felkapaszkodott kereskedő mivoltunkat mi sem jellemzi még jobban, mint a házunk jelmondata: „Mindennek ára van!”
Úgy érzem ez a jelképes mondat egyszer a családra is visszaüt egyszer.
Hiába… Úgy tűnik csak engem zavarnak a rosszalló pillantások és a hátat fordító sutyorgó emberek. Nem kértem lovag címemet, de ez vele jár.