***

Vajon melyikük lesz jobban kiakadva: Ethan, mert nem talál maga mellett; a két Marsh, amiért nem vették észre, hogy kiszöktem a sátorból; vagy Normund és Jared, amiért a két őr nem figyelt eléggé? Szeretném látni a fejüket, mikor visszaérek, de terveim szerint hamarabb megejtem a reggeli vadászatot, mint ahogyan felébrednek. Álmatlan volt az éjszakám, ezért sikerült az első napsugarakkal kelnem. Viszont az élelmünk fogytán, hiszen keveset tudtunk magunkkal hozni a romokból. Arról fogalmam sincs, hogy pontosan merre vagyunk, de dél fele haladunk. Még szerencse, hogy a többieknek jobb a tájékozódási képességük, mint nekem, és nem tévedünk el. Ám az erdőben, ami az út mentén terül el, magamra vagyok utalva. Ritkán hagytam el a birtokunkat, ez meg is látszik. Felnéztem az égre, megjegyeztem, hogy a Nap melyik oldalon van, majd az árnyékok kivetülését tanulmányoztam. Valahogy csak vissza kell jutnom a táborba, nem igaz? Halk léptekkel meneteltem előre, egyre jobban eltávolodva az embereim nyújtotta biztonságtól, amit egyébként is megkérdőjelezhetnék. Simán hagytak kisétálni… Mindegy, inkább vadásszunk le pár nyulat, és menjünk vissza, mielőtt felébrednek, és nekilátnak a keresésemnek.
Egyre jobban haladtam, mikor mozgást láttam az egyik bokornál. Az nyíl már be volt helyezve, kifeszítettem az íjat is, és céloztam. Vártam, még mindig vártam, és mikor kiugrott a zsákmány, az volt az utolsó ugrása. Az ilyen alkalmakra kifaragott nyíl, a nyakát fúrta át, és terítette le a gyepre. Mosolyogva léptem oda, és szabadítottam meg a gyilkos fegyvertől. A vérét beletöröltem a gyepbe, a zsákmányt pedig lábánál fogva kötöztem össze, és tettem a nyakamba. Egy nem lesz elég ötünknek, legalább három kell még. Én úgy is osztozom Ethannel, de a többieknek kell egy egész nyúl, főleg, hogy ez sem valami húsos, amit lőttem. A harmadik lelőtt nyuszi után, kerestem egy biztosabb menedéket, ahova letehettem őket, még kilövöm a másik kettőt. Sietnem kellett, nehogy a vadak rájuk találjanak, de talán ha levelekkel eltakarom egy fa tövében, nem lesz gond. Így is tettem, s miután lekerültek a nyakamból a zsákmányok, újabbak után néztem.

Már napok óta, hogy úton voltunk, nem ettünk, vagy ha igen az is csak pár falatnyi volt. Éhes vagyok, fáradt vagyok. Annyira vágyom, hogy ismét az ágyamban aludhassak Nymeriával, hogy Jon nyakába ugorhassak, hogy valami csínnyel felidegesíthessem Sansát...
Olyan rég volt már, olyan sok minden történt azóta. Szeretném azt hinni minden este, hogy ez csak egy rossz álom és ha felkelek az ágyamban ébredek, de sosem történt így.
A fiúk mély álomba merültek. Most rajtam volt a sor az őrködésen. Alig bírtam nyitva tartani a szemem, de tudom, hogy nem lankadhat a figyelmem, hiszen bárki ránk találhat. Jobb esetben Robb emberei, milyen jo is lenne, de mi van, ha a Lannisterek? Nem akarok visszamenni Királyvárba, nem akarom látni annak a beképzelt féregnek az arcát...

Hirtelen pattannak fel szemeim egy halk neszre. Már nem volt sötétség, csak kisebb köd. Gendryék továbbra is békésen aludtak. Megdörzsöltem szemeimet és ekkor pillantottam meg nem is olyan messze tőlem egy nyulat. A nyál azonnal összefolyt a számban. Milyen jó is lenne nyulat enni. Halkan állok fel a földről, hogy óvatos léptekkel induljak meg felé. Mikor észrevesz sietősre veszem lépteimet, de így is sikerül elmenekülnie előlem. Kergetni kezdem, ahogy a macskákkal is tettem Királyvárban. Egy pillanatra sem veszítem szem elől. Futok utána olyan gyorsan, ahogyan csak tudok. Nem foglalkozom az arcomba csapkodó ágakkal. Az éhség sokkal nagyobb úr most. Csak is az foglalkoztat, hogy elkapjam a nyulat.

Ahogy futok másra nem figyelek csak a zsákmányra, aki egyre messzebb kerül tőlem. Így azt sem veszem észre, hogy valaki elém kerül. Teljes erőmből futok neki, hogy utána vele, vagy nélküle a földre essek.
-Áucs!-Morgok az orrom alatt, majd csak ez után esik le, hogy bizony nem vagyok egyedül. Gyorsan pattanok fel a földről és távolodom el tőle. Azonnal végigmérem őt, hogy látok e rajta valami címert, de nem járok sikerrel.