A kastély falai között hangos vonyítás hangzott fel, ami hamar halk nyafogó hüppögésbe csapott át, csak hogy egy röpke perc múlva újra vonyítás legyen belőle.
Köpenyem szorosan magam köré tekertem, hogy valamelyest védjen a hideg éjszakai széltől és a kutyák ketrece felé óvatoskodtam a sötétségben. Mióta már nem kellett szinte folyamatosan etetni a rémfarkaskölyköket, az volt a szülői parancs, hogy éjszakára zárjuk be őket a kennelekbe, de ez nem igazán tetszett az apróságoknak.
Újabb vonyítás hangzott fel, majd kórusban folytatták tovább. A kutyák lapultak a vackaikon és meg se nyikkantak, mintha érezték volna, hogy a rémfarkaskölykökkel nem érdemes vitába szállni.
Hát, tényleg nem tetszik nekik a bezártság...
Ahogy odaérek a kennelekhez, halkan kiakasztom a rácsos kaput, majd be is csukom magam mögött, hisz nem sok kedvem van a sötétben hajkurászni a kölyköket. Amint meglátnak végre abbahagyják a vonyítást, amit egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtázom.
- Nem kellene így zajonganotok, még a végén nem tűrnek meg titeket a kastélyban - mormolok, és felkapom Szürke Szelet. A kis kölyök egyből játékosan megnyalja az arcomat, bár sejtésem szerint csak némi ételt szeretne kunyerálni.
Kotorászni kezdek fél kézzel a köpenyem egyik belső zsebében és szárított húscafatokat húzok elő. De még mielőtt odaadhatnám a körülöttem tolongó kölyköknek az ételt, halk lépéseket hallok meg a hátam mögött és gyorsan megfordulok. Kezemben még mindig ott van Szürke Szél és igyekszem határozott kifejezést felölteni, hogy ha esetleg valaki megelégelte volna az éjszakai lármát, ne merje bántani a kölyköket.
- Ki vagy? - kérdezem és a sötétséget fürkészem, miközben a rémfarkasnövendékek érdeklődve szimatolnak a kerítés felé.
Kezdőlap
Tárgy: Farkasnevelde Arya&Robb ~ a múltban 
