" Korán és frissem ébredtem fel, és első dolgom volt magamhoz szólítani a fegyverhordozóm, egyedül nem tudok belebújni a szép fényes páncélzatomba. Ahogy az alsó ruhám felvettem, hagytam hogy rám adja a mellvértet, és türelmetlenül toporogtam hogy siessen már egy kicsit. Miért kell minden fegyverhordozónak lassúsági versenyt nyernie? Nem épp az lenne benne a pláne, hogy minél gyorsabban az uraikra adják a lovagi páncélzatot? Rászóltam, hogy ne húzza olyan szorosra, és kész megkönnyebbülésként könyvelem el mikor végez, és minden darab a helyére került. A kesztyűimet felvettem az asztalról, és felcsatoltam a kard tartó övemet, és egy rövid tőrt csúsztattam a derekamnál lévő kicsi tokban. Ezek a fegyverek már sok tornán átsegítettek, és remélem még sokon át is fognak. Elindultam a szállásomról, hogy megtaláljam a Renlyt, akit apám legszívesebben a trónon látna, és mellé persze a húgom kerülne, Margarey. Én nem bánnám, mivel a szivárványőrségben vagyok, gyakorlatilag mindent tudok, ami Renly körül történik, az meg már más kérdés hogy miért vagyok szinte mindig vele. A testőreként hol másutt legyek? Hamarosan meg is találtam akit kerestem, ő meg láthatóan engem keresett.
- Jó hogy látlak Loras. Szedd össze az embereim, hozz magaddal 20 megbízható kardforgatót fél óra múlva indulunk a kaputól. Igyekezz! – adta ki az utasítást, és már rohant is tovább, én meg utána fordultam, hogy ez mi volt. Nyilvánvaló hogy ha innen elmegyünk akkor Égikertbe megyünk apámhoz, ami azt jelenti hogy Renly elfogadja a támogatást, és a húgomat feleségeként. Kicsit ugyan kínos lesz ezt családon belül elintézni, de inkább így mint máshogy.
- Uram – válaszoltam neki még kutyafuttában és elsiettem teljesíteni a parancsot. Érdekes lesz a trónon látni őt és a testvérem, de nem baj, végül is, miért ne lehetne? Margareyből jó királynő lesz, igazán toleráns lány. Királyvár néptelen utcáin haladtam hogy meglegyenek az embereink az indulásra, és megint csak eldöntöttem, hogy nem szeretem Királyvárat. Túl sok az utcán élő nép, és nagy koszt csinálnak, a zajról nem is beszélve. Összeszedtem a húsz katonát, és a megadott helyen várakoztunk az indulásra készen. Renly feldúltan érkezett immár lóháton, és egy szó nélkül ment el mellettem. Összehúzott szemöldökkel néztem utána, de kiadtam a parancsot az indulásra. Szótlanul ügettünk egy jó darabig, majd felzárkóztam mellé, hogy megtudjam mi baja van. Nem szólaltam meg azonnal, időt adtam neki hogy mondjon valamit, és nem is kellett sokat várnom.
- Hogy tudott Robert bármit is csinálni ezzel a kistanácsával? – fakadt ki, én pedig egyenlőre semleges arcot vágtam nem tudtam mire akar pontosan kilukadni de sejtettem hogy semmi jóra. – Lod Bealish még elmegy, de az az eunuch… A bátyám hogy lehetett akkora marha hogy nem ölette meg uralkodásának első 2 percében?!
- Nem tudom uram, nyilván úgy vélte hogy valami haszna csak van. Bár az ilyen férfiasságtalan férfinak élnie sem lenne szabad… - jegyeztem meg, ez csupán a szerény magánvéleményem volt Varys-ról. Még a hangja is utálatos, és tenyérbemászó, fújj. Nem állhattam azt az embert királyvárban.
- Reménytelenség… - szusszantotta.
- Ha elfogadod apám támogatását, és elveszed a húgomat, égikert egész hadereje a tiéd lesz, azzal már lehet mit kezdeni. A zászlóhordozóitok hozzád hűségesek Robert halála után, Stannis még csak itt sincs, és az embereket téged fognak követnek, támogatnak a trón megszerzésében – válaszoltam neki, mert amit mondtam az igaz volt. Renlyt valamiért szerették az emberek, olyan kisugárzása van, mint egyik testvérének sem volt. Ez határozottan előnyére lesz a későbbiekben. Hallgat a szép szóra, én pedig néha meglepően érdekes dolgokat tudok neki mondani, és nem kell mást tennem, csak megőrizni a bizalmát és a kis titkait. A közelében lenni nem nehéz, főleg úgy ha a szivárványőrségnek jómagam vagyok a parancsnoka. Csak néha szörnyen kezdem unni hogy a közönség előtt urazzam, a sátor magányában meg annak hívhatom aminek szeretném… "

Felriadok, megint csak egy álom volt, megint Renlyvel álmodtam, mint halála óta oly gyakran de mégsem vagyok képes elfelejteni egyhamar. Beletúrok a hajamba és visszafekszem, korán van még, még aludhatok egy-két órát, de már csak éberen forgolódok a takaróm alatt....