Minden fal tövében árnyék vetül, és minden árnyék éles tőröket takarhat. – Ez volt az első olyan tanítás, melyet azelőtt kaptam, hogy Királyvárba indultunk volna. Már nem vagyok gyerek, felismerem a szavak mögött rejlő bölcsességet. Az igazságot. A jó tanácsot.
Már egyszer voltam királyné. Renly Baratheon oldalán. Bár sokkal inkább uralkodtam fölötte, mint azt bárki gondolná. A sötétben elsuttogott szavak olyan tettekre sarkallták, hogy a tanácsadói sem tántoríthatták el. S még csak nem is az én szavaim voltak… Egy dologgal azonban én sem számítottam: hogy árnyakkal harcolunk. Láttam Renly holttestét, és nem is tudom, őt sirattam-e vagy az elveszett lehetőséget. Ám a remény a Fekete vízi csatával ismét felcsillant.
Királyvár korántsem olyan pompás, mint azt a dalnokok mesélik. Zsúfolt. Bűzös. Minden sarokban ármány és árulás. Mégis megvan a maga bája. A hatalom játszmáinak szálai innen indulnak ki, és itt futnak össze csupán maréknyi ember kezében. Soha ne attól félj, akit látsz, hanem aki az árnyékba húzódva szemedbe mosolyog, hátadba tőrt döf. Mert Királyvár az a hely, ahol a játszmát már olyan mesterien űzik, ahol az ártatlan arcom csupán a tudatlanokat fogja meggyőzni arról, hogy hátsó szándék nélkül jöttem.
El kell érnem, hogy a király a pártomat fogja. Hallgasson rám. Azt higgye elbűvöl, hogy el akarjon bűvölni. Jól tudom, nem lesz olyan könnyű dolgom, mint Renly esetében. Hallottam híreket Joffreyról, hallottam híreket a Lannisterekről… és látom, hogyan fogok mind fölé kerekedni.