KARAKTER NEVE

Darron Lannister

ÉLETKOR

17

HÁZ

Zordfoki Lannister,

Swyft

LOJALITÁS

Lannister ház

PB

William Moseley

Amikor a mellettem fekvő lány felsóhajt álmában, abbahagyom a haja piszkálását, nem akarom felébreszteni. Legalább ő hadd aludjon, ha már én nem tudok. Valamiért nem tudok, pedig ez azért elég fárasztó éjszaka volt. Talán az oroszlánok bőgése hiányzik, talán az, hogy nincs a kardom a kezem ügyében, de talán csak túl kényelmes ez a puha ágy, túl szép ez az égikerti lány mellettem. Nem mintha nem tudnám értékelni ezt, két testvérem halt meg, hogy idáig jussak, és nagyon keményen megdolgoztam mindenért, amim van.
Nem örököltem semmit, csak egy hangzatos nevet: Lannister. Még ha mindig büszke is voltam rá, még ha ma is büszkén hordom a pajzsomon és a páncélomon a fekete oroszlánt, most és életem minden napján, azt azért tudtam, hogy ez semmit nem jelent. Egy nagyon kicsi mellékágba születtem, a sorban negyedik fiúként, annak reménye nélkül, hogy bármim lesz. Mindig tudtam, hogy ha nem szerzek valamit a kardommal, nem leszek senki. Elveszek valami gazdagabb parasztlányt, beköltözök egy kisebb házba Zordfok udvarán, és egy leszek a bátyám szolgáló lovagok közül, akik az istenek háta mögött rozsdásodnak meg. De túl sok mesét hallottam a mesterünktől a Sárkánylovagról, Ser Arthur Dayneről és más büszke lovagokról, hogy ezt a sorsot kívánjam.
A vívómesterünk szerint a legjobb voltam, túlszárnyaltam három bátyám és három öcsém mind a hadvezetés tudományában, mind közelharcban. És ez még szembetűnőbb lett, miután Ser Harys felfedezte, hogy a láncos buzogánnyal sokkal jobb vagyok, mint a karddal. Már akkor mindenki azt mondta, hogy Davyon lesz a Lord, de én fogom háborúba vinni a katonáinkat. Csak tíz éves voltam, amikor a nálam három évvel idősebb másodszülött, Egmond fel is adta a versenyt a Zordfok Karma címért, és bejelentette, hogy a Fellegvárba megy, hogy mester legyen belőle. A következő évben Davyon karját megharapta egy oroszlán, könyéknél vágni kellett, úgyhogy hivatalosan is esélytelenné vált, hogy ő legyen majd, aki vezeti a hadsereget, ha Lord lett.
Engem és a harmadszülött bátyámat, Torgettet az a megtiszteltetés ért, hogy Ser Kevan Lannister apródjai lettünk. Bár egyszer megemlítette, hogy a választásában egy nekiajándékozott oroszlán is támogatta, Ser Kevan mindig kifejezte, mennyire elégedett velem. Torgettel ellentétben alázattal elvégeztem mindent, amit kellett, nem beszéltem sokat, de akkor kegyetlenül őszinte voltam, és persze, mindenki gyorsan látta, hogy kiváló lovag leszek, méltó a Lannister névre. Szerettem Torgettet, de az ő képességei messze elmaradtak az enyémtől, nem lett volna belőle jobb lovag az átlagnál. Nemsokára csatlakozott hozzánk két öcsénk is, de én maradtam Ser Kevan kedvence.
Csendben felállok az ágyról, és néhány másodpercig nézem a meztelenül fekvő, álmában mosolygó lányt. Mindenkinek vannak gyengéi. Az egyik gyengém, hogy nagyon rosszul olvasok, a másik gyengém, hogy nem igazán tudok ellenállni a szép lányoknak. Tizenöt évesen vesztettem el a szüzességem egy nálam néhány évvel idősebb Caster hegyi szolgálólánnyal, akit elsőre sikerült is teherbe ejtenem. Életem talán legrosszabb nyolc hónapja volt, fogalmam sincs, mit csináltam volna, ha megszületik a gyerek. A szolgálólány azután meghalt, amikor megcsúszott a lépcsőn. Akármennyire próbálok vigyázni azóta, azért elképzelhető, hogy tele van Westeros a törvénytelen gyerekeimmel.
Tizenhat éves voltam, amikor Robert király meghalt, és szinte mindenki kitalálta, hogy kiszakít egy darabot a fia királyságából. Ahogyan minden jóérzésű ember, én is undorítónak tartom a királynét ért vádakat, ahogyan azt is, hogy valaki elárulja a király fiát, akihez életében hűséges volt. Amikor Ser Kevan oldalán háborúba indultam, azt hittem, ez a háború egy remek alkalom lesz arra, hogy bizonyítsam a rátermettségben. A legvadabb álmaimban már szinte hallottam is a bárdok dalait Farkasölő Darronról. Megérintem a hosszú sebhelyet a csípőm bal oldalán. Gyorsan megtanultam, hogy a háború nem fényes páncélú lovagok összecsapása. Én megúsztam ennyivel a leckét, Torgett viszont elveszítette a lábát a háború első, végül diadallal végződő csatájában. Szomorú, hogy az volt az első és utolsó alkalom, amikor Ser Kevan elismerő szavakat mondott a bátorságáról. Akkor láttam utoljára, visszaküldték a Caster hegyre, ahol pár hónap múlva elvitte egy fertőzés.
Én és az öcséim különösen visszataszítónak találtuk azt, ami Harrenhalban ment, még mindig megborzongok, ha eszembe jutnak a sikolyok. Akkor értettem meg végleg, hogy a háborúban nincsenek árulók és igaz lovagok, hogy az egész halált hoz az egyszerű népre. Elég közel éltem hozzájuk mind otthon, mind a Caster hegyen, hogy együtt tudjak velük érezni. A Stannis Baratheon félék szemében ők csak bábok, amiket tologatnak egy táblán, eszközök, hogy még nagyobb földjük legyen, még nagyobb hatalmuk lehessen. Azóta nem a dicsőségért harcolok, azóta mindig, amikor felemelem a kardom, azért teszem, hogy minél előbb legyőzzük az árulókat, és véget vessünk ennek a háborúnak.
Én, Gewin és Davett még azelőtt elhagytuk Lord Tywinal és Ser Kevannal Harrenhalt, hogy elárultak volna minket. Nem tudok elégszer köszönetet mondani a Hétnek, hogy eljöttünk onnan, elképzelni sem tudom, milyen az, amikor nem csak látni és hallgatni kell azt a sok szörnyűséget, ami ott történt. Odalépek az ablakhoz, és kinézek rajta. Már pirkad, látom a Fekete vizet.
Aznap, amikor megérkeztünk, zölden lángolt, a levegőt pedig belengte az égett emberek bűze. Mi frissek voltunk, az ellenfeleink kifáradtak, sérültek, elkeseredettek, Lord Tywin és a Tyrellek serege összezúzta őket. Kaptam néhány kisebb sebet, de nem igazán tudtak az utamba állni. Tizenkilenc Baratheon katonát öltem meg, köztük három lovagot is legyőztem, egy Florentet pedig élve fogtam el. Még Lord Tywin is gratulált nekem néhány kurta szóval, úgyhogy az lett életem legdicsőbb napja. De gyászoltam is, Davettet megölte egy nyílvessző, ami a torkába fúródott. Ez a háború már két testvérembe került, és még messze van a vége. Stannist legyőztük, de Észak, a Folyóvidék és a Vas szigetek még hátravannak. Igaz, ők egymást is ölik.
Másnap, több ezer másik ember között én is lovag lettem. A fekete markolatú, oroszlánfejes kardra pillantok, ami a fegyvereim és a páncélom mellett pihen a sarokban. Ser Kevan adta, miután Balon Swann lovaggá ütött Baelor szentélyében. Azt mondta, a fiának szánta, aki súlyosan megsérült Királyvár ostrománál, úgyhogy különösen megtisztelt vele, hogy nekem adta végül. Leülök az ágy szélére, és megérintem a lány fedetlen combját.
Ser Darron Lannister, Zordfok Karma. Egy kicsit még mindig idegennek hangzik, de ahogy telnek a hetek, kezdem megszokni. Könnyű Királyvárban élni, aki oroszlánok között élt, azt nem zavarja a bűze sem. Nagyon várom már az első tornát, ahol bizonyíthatom a király előtt is, amit már bizonyítottam annyiszor korábban. Ha nem is vágyom már annyira a dicsőségre, mint a békére, egy dalt azért szívesen meghallgatnék arról a lovagról, aki megnyerte a háború végét ünneplő lovagi viadalt. Meg talán nézek feleséget is.
Bemászok az ágyba, a még mindig alvó lány fölé, és megcsókolom az ajkát. Nem ő lesz az, apám megölne, ha egy Virágost vennék feleségül. Most csak élvezem a békét.
 

Család:
Az azonos családnév ellenére a Zordfoki Lannisterek nagyon távol állnak a Caster Hegyen élő Lannisterektől. Még Aegon előtt váltak el a Lannisrévi Lannisterek a Lannister királyoktól, a család napjainkra már éppen olyan zászlóhordozója a Lannistereknek, mint például a Westerlingek vagy a Marbrandok.
Kilencven évvel ezelőtt Lannisrév Lordjának harmadszülött fia megépíttette Zordfokot, északabbra a többi zászlóhordozó kastélyától, északabbra a folyók forrásánál, messze a Nyugat lakottabb földjeitől. Több napi járóföldre fekszik a legközelebbi város, falvak is ritkábban vannak itt, azok is inkább az erődhöz közel épültek.
Nevéhez híven az erődítmény zord hatást kelt, a magas, fekete torony a meredek sziklán, hová csak a sziklás domb körül kanyargó út vezet fel, összerántja az arra utazó gyomrát. Különösen, ha hallja az oroszlánok bőgését. Ez a vad terület az egyik utolsó, ahol oroszlánok élnek, a Zordfoki Lannisterek pedig leginkább ebből szereznek profitot. A család az ideköltözése óta hatékonyan akadályozta meg az állatállomány csökkenését, effektív módszereik vannak a befogásukra, tartásukra, tenyésztésükre. Amit az oroszlánokról tudni lehet, az le van jegyezve Zordfok fekete könyvében.
Amellett, hogy hasznot hajtanak, az oroszlánok akadályozzák is Zordfok fejlődését. Évente tucatnyi ember hal meg vagy nyomorodik meg a zsellérek közül oroszlántámadásban, kevés ember akar erre a vidékre költözni, és nem utolsó sorban, a fogságban tartott oroszlánok rengeteget esznek. Zordfok Lannisterei mégsem akarják kiirtani az oroszlánokat, amik mindig jó áron kelnek el Lannisrévben.
A nem a szűk családi körhöz tartozó, Zordfokot szolgáló lovagok száma általában tíz és tizenöt között mozog, békeidőben harminc katona őrzi a várat, de háborúban sem igen lehet félezernél többet összetrombitálni. A Zordfoki katonák számszeríjjal, karddal vagy buzogánnyal, fapajzzsal vannak felszerelve, a lovagoktól eltekintve legfeljebb könnyű bőrpáncélt hordanak. A hadsereg parancsnokának titulusa: Zordfok Karma.
A család címere nagyon hasonlít a Lannister címerre. A vörös alapon ágaskodó oroszlán azonban nem arany, hanem fekete színű. A család jelmondata: Érezd karmaim! A hivatalos jelmondat mellett használják azokat a szavakat, amit a Lannisterek oly sokszor mondanak: Egy Lannister mindig megadja a tartozásait.