Alester Goldmere

25

Goldmere ház, Joffrey Baratheon zászlóhordozói.

Targaryen ház.

David Wenham

Csendben álltam a mellvédbe kapaszkodva, és csak figyeltem az alant elterülő földeket. Az én földemet. Az apró vár falai alatt dombságok, és rajtuk végtelennek tűnő erdők terültek el, míg a közelben, a fák közül füst szállt fel, és itt-ott, a fák között, egy-egy háztetőt is meg lehetett pillantani. A szemem azonban hamar megakadt egy lovason, aki az úton lassan léptetett a kapu felé. Sejtettem, hogy ki lesz az, így le is sétáltam a kapuhoz, hogy fogadjam az érkezőt. Az őrök kérdés nélkül engedték át a negyvenes éveiben járó láncos férfit, és ahogy leszállt a lováról, egy fiú már szaladt is, és vitte az istállóba az állatot. Közelebb léptem a férfihez.
– Te vagy a mester, akit a fellegvár küldött, igaz?
– Uram. - mutatott be, egy kisebb meghajlást. - Cyne mester vagyok, és igen. Engem küldtek Goldmere urának szolgálatára.
– Üdvözöllek nálunk, mester. Remélem könnyű utad volt hozzánk. Mostanában az utak nem a biztonságról híresek.
– Nem, de szerencsére elkerült a baj.
– Örömmel hallom. Jöjjön és elvezetem a szállására. - mondtam, és már indultam is, a sarkamban a mesterrel. - Mennyit mondtak a fellegvárban, a családunkról?
– Nem túl sokat, uram.
– Nem baj, akkor majd én beavatlak. Mától fogva, csak és kizárólag Goldmere urának felelsz, megtartod titkait, és tudásodnak megfelelően, a lehető legjobban megpróbálsz majd a család hasznára válni. Jól mondom?
– Ez természetes uram.
– Helyes. A jó öreg Mesym mester halála óta szükségünk volt már egy új mesterre.
– Mindent megteszek majd, hogy méltó utódja legyek. - válaszul csak csendben bólintottam.
– Az erdeinket és a falut az úton már magad is megszemlélhetted, ahogy a várat is. A nagy városok közül Királyvár van a legközelebb hozzánk, ha az ember követi az utat délre. A helyiek főleg favágással, és vadászattal foglalkoznak. A katonáink is csak pár tucatot számlálnak, és ahogy már láthattad, a vár sem egy „Vörös Erőd”. - mutattam be röviden a birtokot. - A családfánk, egy Dornei lord fattyától indul ki. A fattyú volt a dédapám. Nem igazán kedvelték egymást az apjával, hiába nevelkedhetett az udvarában, hamarosan otthagyta, és Királyvárba költözött. Sokáig élt ott a király szolgálatában, az első Blackfyre lázadásig, ahol elvesztette a lábát. Hősiességéért Daeron Targaryen, ezekkel a földekkel, és nemesi címmel ajándékozta meg. Eldobta a Homok nevet, és azóta ismernek minket úgy, mint a Goldmere család. Ő építtette a lakótornyot is, és haláláig, minden erejével a Targaryeneket szolgálta. A nagyapám szintén. Harcolt az ötödik Blackfyre lázadás idején, és neki köszönhetjük a falat, ami most körbeveszi a lakótornyot, bár ez már csak a lázadást követő békés időszakban épült fel. A kapu mellett álló bástya, már apám munkáját dicséri. Sajnos Robert lázadását ő már nem élte túl, ahogy a bátyám sem. Mindketten meghaltak a Három Folyónál. Ezek után, egy északi sereg dúlta fel a falut, és megadásra kényszerítették anyámat. Így kényszerült rá a családom, hogy a bitorló Baratheont szolgálja. Akkoriban még túl fiatal voltam, hogy bármit is tegyek, és amúgy sem tehettünk volna semmit azzal a maroknyi emberrel, akiket apám hátrahagyott, mikor elindult, hogy csatlakozzon Rhaegar seregéhez. A családunk azonban nem fogja elfelejteni, hogy kinek tartozik hűséggel. - fürkészőn néztem a mesterre, ahogy megálltunk egy ajtó előtt. - Te tudod kihez köt a hűség?
– Goldmere urához. - hajtott fejet alázattal.
– Helyes válasz Cyne mester. - mondtam egy mosollyal. - Ez lesz a szobád. - löktem be az ajtót. Nem volt nagy, de kényelmesnek mondható berendezéssel szolgált a szoba. - Korábban Mesym mesteré volt. Ha bármire szükséged van, nyugodtan szólj egy szobalánynak, vagy valamelyik őrnek. Nekem most egyéb dolgaim is vannak, de holnap reggel, várlak a tanácskozáson. Addig is nyugodtan rendezkedj be.
– Rendben uram. - válaszolta, és miután biccentettem egyet felé, el is siettem a dolgomra.

– Jó reggelt uraim. - köszöntöttem az apró helyiségben várakozókat, és helyet foglaltam a kis dísztelen asztalnál. Ser Carron Goldmere, apám öccse aki jelenleg lovagként szolgálja a családot, és Tane, az őrségünk parancsnoka várt rám az asztal mellett. Ők is üdvözöltek.
– Hallottam tegnap megérkezett a mester. - mondta Ser Carron. - Mit mondtál neki?
– Csak beavattam a családunk történetébe.
– Bölcs dolog ez ilyen hamar? - kérdezte óvatosan a Ser.
– A mestert a családunkhoz köti az esküje. Jobb az ilyesmit hamar tisztázni, ha már az életünk része lesz. Ha pedig mégis felülkerekedne a bitorlókhoz való hűsége, akkor Tane majd tesz róla, hogy baleset érje. - néztem a marcona, de megbízható emberre, aki rábólintott a szavaimra.
– Mióta megérkezett, folyamatosan figyeltetem, ahogy kérted, uram.
– Helyes. El is hívtam a mai megbeszélésre.
– Akkor reméljük, hogy valóban méltó szolgája lesz a családnak. - nyugodott bele a nagybátyám a döntésbe. - Várunk még másra is?
– Igen. Hamarosan itt kell lenniük. - mondtam, és pár percig csak vártunk, mire kinyílt az ajtó, és belépett a mester, a nyomában a meglepett arcot vágó húgommal Alynnal. Üdvözlések és bemutatkozások következtek, mire mindenki helyet foglalt. Azonban mielőtt megszólalhattam volna, Alyn törte meg a csendet.
– Bátyám! Te beteg vagy? Sosem engedted, hogy részt vegyek a tanácskozásokon.
– Az idők változnak. - válaszoltam. - Felnőttél, és most, hogy édesanyánk betegeskedik, neked kell segítened, hogy a földünk ügyei, zavartalanul folyhassanak.
– Mit jelent ez? - kérdezett vissza gyanakodva, és a többiek is érdeklődve várták a folytatást.
– Renly Baratheon délen gyűjti a seregeit, Stannis keleten, Robb északon, a Greyjoyok szintén, míg a kölyök, Királyvárban. Egész Westeros forrong. Ugyanakkor az utolsó hírek szerint Daenerys sereget gyűjt magának. Itt az idő, hogy visszatérjen. A Baratheonok elpusztítják egymást, és a hét királyságot. Ezt mindenki beláthatja. Csak egy Targaryen, a sárkányaival egyesítheti újra a királyságot. Vissza kell hoznunk.
– Biztos, hogy jó ötlet ez, uram? - szólalt meg a mester. - A Koronaföldek közepén vagyunk, Joffrey és a Lannisterek kezében a hatalom. Ha rájönnek mire készülsz, semmibe sem kerül nekik porig rombolni Goldmeret.
– Épp ezért nem kell, hogy idő előtt megtudják. - néztem szúrósan a mesterre.
– Én is legalább annyira gyűlölöm az egész Lannister népséget, mint te, - szólalt meg Carron. - de a mesternek abban igaza van, hogy egyetlen rossz lépés után, a családból semmi sem marad.
– Tisztában vagyok vele. Én azonban nem vagyok hajlandó továbbra is egy bitorlót szolgálni, bármelyik is legyen az. A döntésemet meghoztam, és számítok rátok, hogy mindent megtegyetek a siker érdekében. - látszott rajtuk, hogy vannak fenntartásaik a döntésemmel kapcsolatban, de látszólag belenyugodtak. Pár éve már én vagyok Goldmere ura, így engedelmességgel tartoznak nekem.
– Rendben. - válaszolt Carron. - Kit küldesz a lányhoz?
– Személyesen ajánlom fel neki a kardom. - jelentettem ki, mire a helyiségben mindenki felhördült, de a leghangosabb Alyn volt.
– Miii!? Az több hónap! Eltűnnél több hónapra!? - majd Carron is megtalálta a hangját.
– Küldj el csak engem Ales! - az asztalra csaptam.
– A döntést meghoztam! - mondtam határozottan. - Személyesen kell látnom a lányt, és a seregét, és a család fejeként, csak én ajánlhatom fel neki a segítségünket
– De hát háború van, bátyám! Nem hagyhatsz most itt minket!
– Pont azért most kell mennem. Felnőttél Alyn. Most szükségem van rád. Neked kell vigyáznod a földünket, míg én elmegyek. Tane, és a mester majd ellátnak tanácsokkal, és amint anyánk felépül, ő is segíthet neked. Ugyanis mától fogva, míg vissza nem térek, neked kell a nevemben gyakorolnod a hatalmat. Tartsd meg nekünk Goldmeret minden áron, és senki ne tudja meg, hova mentem.
– Velem mi lesz? - kérdezte Carron, felismerve, hogy az ő nevét nem mondtam.
– Te velem jössz nagybátyám. Szükségem lehet a tanácsaidra. Továbbá tegnap felkészítettem a három legjobb kardforgatónkat, és az öt legjobb lovunkat az útra. Címert nem fogunk viselni, csak egy zászlót viszünk, jól elrejtve. Nem akarom, hogy felismerjenek minket.
– Mintha valaha is hallgattál volna a tanácsomra. - morgott tettetett bosszúsággal. - Merre megyünk?
– Délre. Dorneból hajózunk ki. Királyvárban jártam már párszor, így túl nagy az esélye, hogy felismernének. Ha meglátnak egy Essosba induló hajón, az gyanakvásra adhat okot.
– Őrült terved egyetlen értelmes ötlete. - foglalta össze a nagybátyám. Egy ideig még folyt a tanácskozás, majd a készülődés, de estére minden készen volt az induláshoz.