A mélysötét éjszakát követő hajnal már a fedélzeten talált, ahogy a hajó oldalához támaszkodom. Nem aludtam valami jól, és sokat az éjjel, így inkább a tenger morajlását hallgattam, és a vad tajtékot, amik a hajóm vert fel. Mint minden hosszú hajónak, az enyémnek is hosszú döfő orra volt, ami kis túlzással szó szerint hasította vizet, és nem kevés kárt volt képes tenni a többi, ellenséges hajóban. A Csend, nem véletlenül kapta a nevét, méretéhez képest igazán halkan tudott osonni a tengeren, mintha egy szellemhajó lenne, felszerelve fegyverekkel, ágyúkkal. Hangja most megnyugtatóan zenélt füleimnek. Lassan kelt fel a nap, és a fedélzet lassan megtelt élettel, egyre másra kerültek elő az embereim, hogy nekilássanak a napi teendőjüknek, és cseppet sem lepődtek meg azon hogy ébren találnak, ez nem meglepő. Máskor is volt már olyan hogy valami nem hagyott aludni, és két napot ébren töltöttem. Ahogy elhaladnak előttem, biccentenek, mivel beszélni nem tudnak. Enyhe mosoly kúszik az ajkaimra. Legalább csend van körülöttem.
- Gyerünk munkára, lusta banda, még ma el akarom érni Pyke szigetét! – adom ki fennhangon az utasítást és a fedélzetről a kormánykerékhez lépek. Van ugyan kormányosom, de most én akarom irányítani a hajóm, és éles fordulatot manőverezek északkeletre, és egyenesbe hozom. Ideje lesz hazalátogatni ennyi év távollét után. Mennyi is volt, 4-5? Vagy már hat? Kezdem elveszíteni a fonalat hogy mi zajlik otthon, ideje képbe kerülnöm. Lazán rátámaszkodom a kormánykerékre és elgondolkozok. Balon vajon még él? Ki uralja most a Vas szigeteket? A bátyám szívós, de konok mint egy öszvér és nem hallgat senkire ami azt illeti. Önfejű egy ember, még nálam is rosszabb és belegondolok hogy ennek utódai is születtek. Nem mondhatnám hogy különösebbképp rajongok a bátyámért, vagy bármelyik rokonomért is… Nem véletlenül hagytam ott őket és adtam a fejem kalózkodásra. Igazán nem volt valami szép dolog Balon bátyámtól hogy száműzött, de hát aki jobban szereti a birkalelkületű öccsét, mint az igazi vasembert, hát legyen. Pedig még Victarion öcsém asszonya is hozzám jött, mert a kedves öcsém, még az ágyban is egy balf*asz volt, nem csak életében. Nem sok mindennel érdemeltem ki a megvetést de ezzel úgy tűnik igen, de még így is jól jártam, mert kalandozok folyamatosan, és újabb és újabb embereket ismerek meg, és kötök velük szövetséget. Végtére is az én malmomra hajtja a vizet minden szövetség.
- Mintha érdekelne… - morranok fel, és inkább a vizet kezdem el pásztázni. Jobb félni mint megijedni, és a tenger mint egy szajha, szeszélyes, és a vigyázatlan ember nem sokáig marad életben. Kemény lecke volt ez, amit minden tengerésznek meg kell tanulni még az első éveiben ha nem akar a vízalatti isten termeiben lakomázni. Erről valahogy Aeron öcsém jut eszembe a vízbefúltjaival… Egy isten amiben mindenki hisz… A tenger nyugodt de nem veszélytelen, és meg is látok egy ellenséges hajót. Lehet hogy nem az, de az ember sosem lehet elég elővigyázatos, így én minden hajót ellenségesnek nézek, ami nem az enyém. 10 hajóm van szétszórtan Asshaitól Bravosig mindenfelé, de az én igazi büszkeségem a vörös testű harci gálya a Csend. Hihetetlenül csendes, még a legénységem is. A másodkapitányom lép oda hozzám, és a vállam megérintve a messzi pontra mutat, mivel beszélni nem tud már. Biccentek neki hogy látom én is, és azonnal leveszi rólam a kezét. Nagyon helyes. Nem tűröm a tapizást ha nem muszáj. Szemügyre veszem a lassan közeledő hajót, nem harci gálya az már biztos, akkor csak kereskedő hajó lehet, ami azért jó, mert zsákmány. Gonoszkás félmosolyra szaladnak kékes árnyalatú ajkaim. A másodtiszt visszavigyorog, és már megy is tenni a dolgát, hosszú évek munkájának gyümölcse, nincs hűségesebb az én csendes matrózaimnál a világon. És mindenki tudja mi a dolga.
- Emberek! Táncoltassuk meg azt a bárkát ott. Vitorlát fel, lobogót bont, és elő a csáklyákkal! – kiáltom szét a parancsokat, de már nincs is rá szükség. Elégedetten mosolyodok el ahogy a zsákmányhajóra nézek. Bőséges rakományt várok, a braavosi hajótól, és talán információt is, ha kedves a kapitány élete. Nem árt mindent tudnom, mi történt, mikor behajózok kis hazám kikötőjébe, és ez a hajó westeross felől jön, nyilván vannak hírei számomra. Ha nincsenek, akkor azt is megbánja hogy útnak indult… Nincs kegyelem, velem sem volt soha senki kegyes, én sem vagyok az másokkal szemben. Nevetős szememmel figyelem a hajót, és előhúzom a két kardom, az elsők között fogok átrohanni a másik hajó fedélzetére… Ennyi egyhangú hajózás után, igazán kellemes lesz egy kis testmozgás…