- Nem vagy elég szép.
Lassú léptekkel járom körül a lányt, megérintve a pofacsontján, az állán, végigkövetve a nyaka nem túl elegáns vonalát egy ujjal finoman, ahogyan olvasás közben a sorokat szokás. Könnyed érintés csak, a bőre puhasága az enyém alatt a mellén, a bordáin, a nem elég gyorsan elkeskenyedő derekán. Enyhén lusta ívek, kissé markáns szögletek - még a vörös ajka is akaratosan rándul felfelé, ahogy felfogja, mit mondok és visszakérdez.
- Elég szép? Szajhának?
Finom mosolyt kap válaszul, ahogy szemügyre veszem ismét, most szemből - éppen egyforma magasak vagyunk, keskeny metszésű szeme egy vonalban van az enyémmel; jól láthatom, hogy a színe a nyári villámok elektromos kékje. Hátrább lépek egy kissé.
- Pontosan.
Szinte hallom, ahogy összeszorítja az állkapcsát, és amikor újra megszólal, végre kihúzza magát - elszánt ravaszság költözik a vonásaira, mosolyra emlékeztető moccanása látni engedi egyenes fogsorát. Még gömbölyű válla is megfeszül kissé. Máris sokkal jobb.
- Úgy hallottam, értékeled a tehetséget és az elszántságot, uram. Engedd, hogy a szolgálatodba állítsam az enyémet.
Sokat ígérő, feszes mosolyát nem tartja már meg magának - érezhetném is akár, olyan közel hajol, amennyire csak egyik, hirtelen az állára helyezett ujjam engedi. Alig egyhüvelyknyire állítom meg, hogy a mosolyunk csaknem összeér.
- Sokan lesik a kívánságaimat. Mennyivel élesebb a füled az övéknél?
Látom a szikrát kigyúlni megint, a felpattanó sistergést, ami az irigység és a harag meglepően csípős keveréke. A kevélységemnek szól. Pedig nem hazudok, ó, most nem. Nincs nagy különbség persze, de valami távoli, vonzón egyszerű bája még mindig van az őszinteségnek.Van benne valami keresetlen kivagyiság,
(ha látnád, milyen ráncos a homlokod - de hiszen az igazat mondom, ugye, hogy nincsen különbség? semmi az égvilágon - ha csak az nem, hogy ezért még el is kell ismerned, mint erényes embert, ez lesz az...! hazudik-e magának, aki a becstelent gyűlöli, és tiszteli az őszintét? mi a különbség? erre felelj meg nekem-)
valami kihívó, erőszakos tisztaság.
- Élesebb, Baelish uram. Adj egy napot és egy éjszakát. Akkor megtudod.
Egyszer majd rájön - meglehet -, hogy miért érzi most a légcsövén felkúszó undort erősebben, mint amikor hazudni hall. Eddard Starknak nem sok ideje volt, de talán megértett belőle valamit a pallos árnyékában.
Talán.
- Holnap - veszem el az ujjam az álláról, szórakozottan végigcirógatva állkapcsa konok vonalán. A mosolyom ellazul, és szinte érzem a megkönnyebbülését.
- Ma este itt dolgozol.
Még nézi, ahogy leülök az asztalomhoz, ahogy feltörök egy pecsétet, még tanácstalan. No nem sokáig, de ahogy indulna már, rezzenés állítja meg - a hangomba kúszó jókedvű udvariasságé lehet.
- De várj csak...! Még elfelejtem.
Visszafordul felém: a székből jól látom a beeső verőfénynél aranyló haját, sűrű, sötét szempilláit és a kérdést a szemében. Ilyen szép lány széles, hízelgő mosolyt érdemel.
- Ne maradj sokáig... és szeretném, ha megjegyeznéd Lord Varys arckifejezését nekem. Azt, amelyiket akkor látod, amikor megtudja, milyen könnyű dolgod volt.