Most sajnáltathatnám magam. Mondhatnám, hogy szüleim vertek, hogy mindenki utált és ezért adtam a fejem mások gyilkolászására. De nem. Szüleim viszonylag korrektek voltak, talán szerettek is, de soha se bántottak. Még azt se mondhatnám, hogy volt vagy két falura való testvérem, akik miatt nem kaptam volna meg teljes törődésüket. De nem. Egyke voltam. Egyszerűen csak így születtem. Imádom a vérontást, imádom, amikor egy ember élete a kezemben tartott tőröktől függ és láthatom a szemében azt, hogy könyörög az életéért. Egészen....felpezsdít a látvány. Hogy pszichopata lennék-e? Egy elmebeteg őrült? Nem. Ha az lennék, akkor kínoznám az áldozataimat, szórakoznék velük. De nem teszem. Hogy mért nézem még is a szemüket? Mert ha meghalok, én is azt szeretném, hogy utoljára egy emberi alakot lássak, ne a kiba...tt eget, csillagokkal vagy felhőkkel. Megnyugtató szerintem. Szerintük nem, de ez meg engem nem érdekel. Hogy honnan jöttem? Már nem emlékszem, mert nem érdekel. Egyszer csak leléptem, és csámborogtam. Rossz arcok közé keveredtem. Nagy darab emberek közé. Megtanultam ölni és megvédeni magam. Loptam magamnak két tőrt, Vértövist és Fakasztót, aztán már ott se voltam. Voltam már Westeros-on és Essos-on is. Ahol igényelték tudásomat. Fizetgettek de igazi kihívásban még soha se volt részem. De majd most...