Egy csodásan forró napon láttam meg a napvilágot. Az apám, az örökké csendes Daeron Allyrion volt, anyám pedig a nem kimondottan szép, de csodás tekintetű Daria Fowler. Tőle kaptam szemem szürkéjét. Életem első hat éve szinte említésre sem méltó volt. Anyámat leverte lábról a gyermekágyi búskomorság, így apám és nagynéném, Lady Delonne, rajongtak körül engem főleg. Egy Volantisi nő volt a dajkám, de nem kedveltem őt. Egy kicsit félreértelmezte a nevelés fogalmait. Anyámnak hat esztendő kellett, de végül is elkergette a dajkát. Tudjátok miért? Az apámat elvitte egy nagy láz. Állítólag az ő arca az enyém, de csak a tükörből tudok ma már emlékezni rá. Mikor cseperedtem, sok mindent próbáltak velem csináltatni, amit egy Westerosi hölgy szokott. Hímeztem, táncoltam és énekeltem. Hallgattam az intrikákat, amik olykor bizony Istenkegyben is felütötték a fejüket. Szívesen színeztem ezeket ki és adtam tovább. De ha a nagynéném fülébe jutott bármi is jaj volt nekem. De ez nem érdekelt. Szerettem nézni a fiúkat, ahogy karddal játszanak. De az már kevésbé tetszett, hogy amint betöltöttem a tizenkettedik esztendőt, folyamatosan legyeskedtek körülöttem. A furcsa nézéseik, mintha mindig a ruhámon át akartak volna látni… De ami ennél is rosszabb volt, az a szövegük. Az istenekre, mennyi neveletlen férfiú… Ez megváltozott egy napon. Betöltöttem a tizennegyediket és a nagynéném személyesen döntött úgy, hogy egy évet Volantisban töltök majd, hárfázással, dalolással és táncolással. A táncok Volantisban… Mámorító szépségűek. A lakosok imádnivalóak. Gyakran jártam le a piacra, nézegettem a süteményeket, ha láttam egy-egy szerencsétlen, szép tekintetű gyermeket, vettem nekik egy kis kenyeret. Istenhegyi angyalnak neveztek ott. Egy év után visszatértem, ahol azzal fogadott anyám, hogy újabb esztendőt töltök távol az otthonomtól. Homokkő… A neve is olyan sivár volt, mint… Áh! Visszaemlékeznem is bosszantó már arra az átkozott férfira, akinek a kezem kivételével mindenem adtam. A 16. nevem napján tértem haza, Istenkegybe. Hazamentem, hála minden istennek, de a nagynénémet hallgathattam utána. Hogy én mennyire ostoba voltam, hogy nem intéztem magamnak házasságot… Nos, az utolsó dolog, amit akartam magamnak az egy férj volt. Nekem bőségesen elég lett volna az, hogy békésen öregedhetek meg, némi nyárborral a kezemben, egy álomszép nyáron. De neki ez nem lett volna elég minden kincsért sem. Ő azt akarta, hogy szüljek majd egy törvényes gyereket, legyen egy rendes férjem, meg címem. Minek, kérdem én. De békén hagytak egy időre. Élvezhettem a nyárbort, a dalokat, a táncaim. De eljött nemrég a 23. névnapom. Anyámmal karöltve Lady Delonne útilaput kötöttek a talpamra. Tudták, hogy bármilyen férfit képes lennék elkergetni, akit nekem szántak. Menjek keressek magamnak. De én inkább utazgatok egyet. Ki tudja hová sodor a sorsom?