Tudod milyen mikor megfognak és elevenen ölik meg a benned élő szeretetet? Nem? Akkor nem odavalósi vagy, ahol én születtem. Egyszer volt, de még mindig áll, messze a Falon túl Alvarna falucskája. Vezérünk a nagyapám, a bátyám eltűnése okán pedig rám hárul majd az uralkodás kiváltsága.
Apám vert. Amiért anyám meghalt. De nem az én hibám volt, hanem a kishúgomé. Mert ugye van egy bátyám, egy öcsém és egy húgom. Mikor őt szülte, akkor halt meg. De persze mindannyian kaptunk az áldásából elég bőségesen. Hegekkel, lelki sérelmekkel tarkítva, az összes létező férfit meggyűlölve nőttem fel. Szép életkilátásaim voltak már akkor, igaz?
Ám tizennégy évesen elindultam tűzkeresztségbe, a Faltól délre, hogy ellopjak valamit és a tárgyat visszavíve bizonyítsam az életrevalóságom. Aki nem bírja az úgyis beledöglik. Nagyon hamar. Én túléltem az utat. De ott is maradtam. Azt hiszem megértettem, hogy a bátyám miért nem tért vissza közénk. Én sem tervezek visszatérni. Akkor még Deres környékén ólálkodtam, nem volt ritka, hogy Eddard Stark füstölögve üvöltött utánam, hogy azonnal menjek vissza, hogy felelősségre vonjon. BAH! Mintha lett volna rá esélye.
Utána haladtam szépen lassan délre. Immáron két éve élek Északtól délre, ott cikázva. Karriert építek a segédemmel, Blökivel, akit a Nyak környékén szedtem össze. Kedves kölyök, bírja a csonkítás látványát is. Ügyesen álmodja magát kóbor kutyává.
Uzsorás vagyok és bérgyilkos. De híres? Soha. Szeretem az árnyékom hűvösét.