A kőfalhoz sétálok, és a kikötőt figyelem. Csendes. Nem tajtékzik, bár a parton még látszanak a Fekete-vízi csata nyomai. Néhol fekete szikla, törött árbóc. Néhány napra hajózási tilalmat is elrendeltek, hiszen annyi hajó süllyedt a tenger aljára, hogy könnyen zátonyra futhatna még a legjobb kapitány is. Szinte látom magam előtt a zöld lángokat, ahogy felfutnak a hajó oldalán. A katonák szemében pedig a rettegést. Azt a rettegést, amit csak talán az Őrült Király váltott ki alattvalóiból. S mit ért vele?
Az embereket nem félelemmel kell az uralom alá hajtani. Ha rettegésben tartod őket, akkor csupán az alkalmat keresik, hogy mikor szúrhatnak hátba, mikor érezhetik azt, hogy letörténik a láncokat. Nem. Meg kell nekik hagyni a szabadság illúzióját. A jóság, a szépség álarca mögött kell uralkodni felettük - azt kell elérni, hogy ők emeljenek fel a trónra. Akkor boldogan hajták majd végre az összes utasítást, legyen az bármilyen értelmetlen.

A virágoskert közepén egy asztal áll, mellette két szék. Az asztalon egy kancsó édes arbori fehérbor és citromossütemény, egy tálon pedig füge, gránátalma. Hátat fordítok a tájnak, és az asztalhoz sétálok.
Azt mondják ez Királyvár egyik legszebb kertje, a táj lélegzetelállító, a virágok pedig édes illatot árasztanak magukból. Az én szememben azonban csak egy halvány mása az otthonomnak. Égikert rózsái itt még morzsákként sem vehetők észre. Azt mondják az itteni virágok között sok Pók rejtőzködik, és a madarak szeretnek csicseregni meg sem történt beszélgetésekről.

Halk léptekre leszek figyelmes. Vendégem közeledik. A híre már rég megelőzte. Ezer mesét hallani a Hét Királyságban az Ördögfiókáról. A hiedelmekkel ellentétben nincs sem két feje, sem három szeme. Csupán egy kis embert látok, aránylag nagy fejjel. Az arcán egy forradásnak indult sebbel.
Egy valamiben azonban egészen biztos vagyok Tyrion Lannisterrel kapcsolatban. Ő az, akinek az esze éles és nem a pengéje. Tökéletes bábu lenne a játszmában, ha a lelkiismerete nem gátolná meg abban, hogy másokon át másszon fel a csúcsig. Pont a lelkiismerete az, ami miatt most egy hatalmas forradás van a fél arcán, és hiányszik az orrából egy darab.

- Tyrion Lannister. Örömömre szolgál, hogy megismerhetlek. Bort? Úgy hallottam, kedveled. - a választ meg sem várom, anélkül rakok ki két kupát, és töltök bort mindkettőbe. A kupámat kicsit felé emelem, mintegy üdvözlésképpen, majd helyet foglalok. Apró kortyot iszok csupán, de nem engedem el a kupát.
- Úgy hallottam, neked köszönheti a város a megmenekülést, uram.

Margaery Tyrell gyönyörű mint mindig. Tyrion lassan sétál közelebb, kissé bizonytalanul. Mióta felébredt, nincs igazán tisztában az eseményekkel, ráadásul az sem segített, hogy ébredése után sokáig saját szobájában volt önkéntes száműzetésben. A hatalmasok játéka pedig nem akad meg attól, hogy az Ördögfióka lábadozik.
Ahogy odaér a nő mellé, feltekint rá, majd mélyen meghajol.
- Lady Tyrell, a síkvidék virága! Sok mesét hallottam szépségedről, ám meg kell hagyni, a szavak nem elég erősek, hogy a valóságot visszaadhassák. - Mosolyog Tyrion, miközben a hölgy bort önt, majd a kupáért nyúl.
- Köszönöm kedvességed, s a bort is! Bár meg kell hagyni, nem sokan osztják a véleményed arról, hogy a város megmentője lennék. Lehet, hogy ezt nem kellene hangoztatni, nehogy véletlenül még valaki úgy gondolná, hogy gondolataid nem tiszták. - Fanyar mosoly terül el az arcán, majd arcizmai fájdalmasan összerándulnak.
- Elnézésed kérem, hogy ily illetlen külsővel érkeztem, sajnos a csata hevében nem volt hozzám túl kegyes az ellenség. Úgy gondolták, nem vagyok még elég csúnya. Bár ezt vehetem akár bóknak is.
Lassan belekortyol italába, majd kitekint a fal fölött, már amennyire tud. A hajókat nézi, melyek most céljukat vesztetten vesztegelnek. Elgondolkozva figyeli a parton heverő vagy épp a vízből kiálló hajóroncsokat, majd újra az égikerti hercegnőre pillant.
- Mi szél hozott téged Királyvárba, Milady? Csak nem hősiességem nem túl közkedvelt története vonzott ide?

Hallottam hírét a csatának. Királyvár kis híján elesett. Stannis már a kapukat ostromolta szinte. A kikötőt ellepte a lángoló szívű koronás szarvas zászló. Úgy hallottam Joffrey Baratheon is megjelent a csatában néhány perc erejéig, bár egészen biztos vagyok benne, hogy az nem Őfelsége ötlete volt. Sokkal inkább az Ördögfióka kezét látom a dologban. Hiszen miért harcolnának a zsoldosok, ha már a királyuk is menekül. Keringenek a hírek arról is, hogy Tyrion nem egy Stannis hű katona kardjától szerzett sérülést. Persze ezek kósza hírek.

- Szavaid kedvesek, uram, bár túlzásokba esel. Úgy hallottam, nem csak a szavak terén... - teszek egy célzást arra, miszerint a királyt többször a nyilvánosság előtt megütötte, s bár kétséget kizáróan okkal történtek az események, egy ilyen cselekedet nem vall bölcsességre. Az Ördögfióka pedig okosabb annál, mintsem szembe szálljon egy olyan emberrel, akinek leghőbb vágya, hogy karóra tűzze a fejét. Reményeim szerint beszélgetésünk épp elég eredménnyel fog járni ahhoz, hogy ellenségek helyett egy oldalon játszunk.
- Nem hiszem, hogy szavaim mögött a király tettének lekicsinylését látnak. Elvégre még csak egy gyermek nő vagyok, mit tudhatok én az uralkodásról? - mosolygok rá. Az arcomon nincs jele egyetlen olyan gondolatnak sem, ami sejtetné, hogy többet tudok annál, mint amit elárulok. Ez pedig nem más, mint a túlélés kulcsa.

- Még szerencse, hogy nem egy fejjel kurdítottak meg. Így a harc okozta sebekkel, de túlélted az ütközetet. - szavaim mögött megbújik az is, hogy a vágásból ítélve az orra helyett a nyakát akarták elvágni Tyrionnak. A kérdése azonban meglep. Hát nem lennének már barátai a falakon belül? Vagy senki sem sem szólt neki? Miközben kiejtem a szavakat, figyelem a reakcióját.
- A harcot Égikert csapatai fejezték be végül, uram. S a családom segítségéért cserébe a király jutalomban részesített. Sansa Stark helyett én lettem a jegyese.

- A túlzásokban igazán jó vagyok, Milady! - Különös félvigyor terül el Tyrion arcán. - Mondhatjuk úgy is, hogy a túlzások miatt jobban illik rám a gúnynevem, mint... Szerencsétlen külsőm miatt.
Kiüríti a boroskupát, majd kérdés nélkül tört magának még egy kört. Leteszi az asztalra a kupát, majd felmászik egy székre, onnan pedig a falra, és ott helyezkedik el. Nem zavartatja magát, hogy esetleg viccesen néz ki, vagy ha gúnyolódni kezdene bárki. Ő ehhez már hozzászokott.
- Úgy tűnik tényleg sok dologról lemaradtam. Lehet, hogy valaki mondta, de ez az első igazán tiszta és kissé magabiztosnak nevezhető napom. Bár ha egy fejjel megkurtítanak, apám lehet jobban örült volna. Még csak meg sem látogatott. Bár ilyenek ezek az atyák...
Az utolsó hírnél azonban összeráncolja homlokát. Sansa Stark helyett Margaery Tyrell lesz a következő királynő? De ezzel aláássa észak sorsát. Mit művel már megint az az elkényeztetett kis fattyú? Meddig akarja még kínozni azt a szegény lányt?
- Gratulálok az eljegyzéséhez, Lady Tyrell... Ám vigyázzon. A veszett kutya vér iránti vágya annál nagyobb, minél védtelenebb az áldozata. Arról nem tud valamit, mi lesz a legidősebb Stark lány sorsa ezek után?

- Ezt figyelmeztetésnek vegyem, vagy fenyegetésnek, uram? - kérdezem, mintegy ártatlanul. Elveszek egy gránátalmát és egy kést. Apró cikkelyt vágok belőle. Az alma kívülről egészségesnek látszott, azonban ahogy kiszedem, látszik, hogy belül rothadt.
- A külső nem minden. Ez az alma is kívülről épnek látszott. Ahogy ön sem egy törpe elméjével rendelkezik. - burkolt megjegyzéseim biztosan célba érnek. Olyan ez, mint a cyvasse. Lépések, ellenlépések, mások gondolatainak fejtegetése. De mi van az egész mögött? Mi az, ami a taktikát meghatározza? Egy olyan kérdés, melyre nehéz rájönni, nehéz pontos választ adni.

Az Ördögfióka mellé lépek, és vele együtt nézem a szerencslenül járt hajókat. Ő a bukását látja bennük, én a felemelkedésemet. Ő kegyvesztett lett, én pedig királyné leszek.
- Atyád bizonyára nagyon elfoglalt. Ő a Király Segítője! Ha teendői megengedték volna, bizonyára meglátogatott volna. - válaszolom, bár a Hét Királyságban nyílt titok, hogy Tywin Lannister szívesebben folytotta volna vízbe örökösét,mintsem felnevelje és felvállalja.

Látom az arckifejezésén, hogy nem tetszik neki, hogy a Stark lány helyett én leszek a királyné. Pedig ésszerű. Joffrey árulónak kiáltotta ki a Starkokat, s Észak sosem állna Ned Stark gyilkosa mellé. Égikert azonban gazdag... terményekben, borokban, katonákban egyaránt.
- Köszönöm. Bár úgy gondolom, menthetetlen kutya nincs, csak rossz idomár. - mosolygok rá, majd mikor Sansa iránt érdeklődik, megvonom a vállam.
- Feltételezem, férjet jelölnek ki számára. Rangjához illőt. Akár a fivérem, Willas számára is megfelelő lenne. Lady Starknak biztosan tetszene Égikert.

- A figyelmeztetések nem az én posztom. Azzal foglalkozzon csak Varys. - Mondja mosolyogva. A kupát maga mellé rakja a falon, és lóbálni kezdi lábait. - Atyámról pedig csak annyit. Ha a halálos ágyamon utolsó kívánságom az lenne, hogy látogasson meg, csak azért tenné, hogy még életben legyek, mikor arcon köphet. Ebben nincs semmi új vagy megrázó.

Lassan újra a kupa felé nyúl és belekortyol, majd a mélyére néz. Fogyóban az itóka, de nem kellene itt és most, Margaery Tyrell orra előtt leinnia magát. Lassan feltápászkodik a fal széléről és lemászik a földre.

- Sansa Starknak vagy Északon a helye, vagy Égikertben. Máshol szegény elhervadna. Túl törékeny virág ő, túl gyenge a hatalmasok játékához. - Mondja, majd már-már indulna el, ám végül megtorpan. - Egyetlen kívánságom lenne, mint a király egykori jobb kezének és mint férje leendő nagybátyjának. Kérem, Lady Tyrell... Vigye innen Sansa Starkot. Minél messzebbre...

Elsétál pár méterrel arrébb, majd visszafordul. Meghajol amilyen mélyen csak tud.
- Milady... További kellemes napot!

Ezzel elsétál, hacsak nincs a hölgynek további kérdése...

Varys említésére egy mosoly jelenik meg az ajkaimon. A titokzatós Pók. Az az ember, aki kulcsfigurája ezeknek a játékoknak. Oyan szűlakat mozgat, melyeknek mi még csak a létezéséről sem tudunk. Játékokat űz. Embereket mozgat. A Keskeny-tenger túlpartjáról érkezett, és Aerys király azonnal tanácsadójának fogadta. Ám még ő sem tudta megvédeni a bukástól. Egy bölcs ember megválogatja a tanácsadóit. És egy megfogadja a bölcs tanácsokat.

- Tywin Lannister számára mindig fontos volt a család... - felelem meghagyva szavaim kettős jelentését. Tudom, hogy a Király új Segítője nem tartja a fiának az Ördögfiókát. Annyiszor, annyi féleképpen szégyenítette már meg egyetlen örökösét. Pedig ha jobban belenézne a tükörbe, akkor láthatná, hogy tulajdonképpen nem is annyira mások ők ketten.

- Lady Sansa a barátságomat és védelmemet élvezi. Erről biztosíthatlak, uram. - figyelem, a távolodó Lannistert. Biztos vagyok benne, hogy az oroszlánok nem engedik majd ki könnyen a karmait közül Sansát. Ebben Joffreyt kell meggyőznöm. Rá kell hatnom. A Régenskirályné és Tywin Lannister tudják, hogy Sansa mekkora érték. Ő a kulcs Északhoz...

Alig egy hét telt el  a Fekete-vízi csata óta, de a kedélyek már lecsillapodtak. Este fényes vacsorával ünneplik majd meg Joffrey győzelmét. S bár sokan kételkednek a király valódi győzelmében, senki sem annyira ostoba, hogy nyíltan megkérdezze Őfeleségét, hány  katonát mészárolt le az ütközetben.
Annyi mese és hiedelem kering az új király körül. Azt állítják vérfertőzésből született. Mások szerint kegyetlenebb, mint az Őrült Király volt. Rebesgetik, hogy még Tywin Lannisterre sem hallgat. Meggondolatlan. Nem számol a következményekkel, hiszen lefejeztette Ned Starkot is! De valóban ilyen? Ki más tudná a választ erre, mint Sansa.

Leszakítok egy szál rózsát. Milyen különös, a szépsége sok embert elbűvöl, ám arra senki sem gondol, hogy egyetlen szál virág milyen veszélyeket hordoz magában. Elég egy árnyvirággal átitatott tüske, és a legnemesebb lovag is holtan esik össze.
Az asztalon található vázába helyezem a rózsát, de nem foglalok helyet. Egyre jobban kivehető hangok ütik meg a fülem. Sansa közeledik az egyik udvarhölgyem kíséretében. Olyan embert küldtem érte, akinek a hűségében cseppet sem kételkedem. Ahhoz képest, hogy Királyvárban a nap melegen tűz, az arca sápadt. A szemében megbújik némi rettegés, amit az erre hajlamos emberek könnyedén kihasználnak.

- Lady Sansa - köszöntöm egy kis fő hajtás kíséretében, majd odalépek hozzá és megölelem. Kihúzom a széket, és leülök mellé. Közben intek a két lánynak, hogy nyugodtan menjenek. Szeretném, ha Sansa megbízna bennem, ha engedné, hogy segítsek neki, ha megmenthetném innen.
- Hozattam citromos süteményt. Úgy hallottam, szereted. - mutatok rá a tálra.

Hosszú napokig mást sem lehetett hallani Királyvárban, csak hogy a férfiak a győzelmet ünnepelték, hangosan, ahogyan csak tudták. Kissé féltem, hogy valamelyik egyszer betéved a szobámba, de Shae biztosított róla, hogy ez nem fog megtörténni. Bármilyen hihetetlen is, de hittem neki, aztán a hangok elhaltak. Sokkal nyugodtabb lettem utána, de leginkább azért, mert pár nappal ezelőtt bejelentették, hogy felbontják a jegyességemet Joffrey királlyal. Margaery Tyrell vette át a helyemet Égikertből. Egyfelől örültem, másfelől viszont sajnáltam szegény lányt, mert fogalma sincs kihez fog hozzámenni.

Épp a hajamat fésültem, amikor egy udvarhölgy kopogott az ajtón és értesített, hogy Lady Margaery vár rám a kertben. Gyorsan megigazítottam pár tincset, aztán az udvarhölgyet követve mentem végig a folyosókon. Egy kicsit féltem, hogy mit akarhat tőlem, hisz egy áruló családból származok, a véremben pedig árulók vére csörgedezik. A legtöbb ember pedig itt kihasználja a másikat. Bár, amikor először láttam a trónteremben Margaery-t nem annak a fajtának tűnt, persze nem most csalódnék először.

Végre oda is értünk a gyönyörű virágokkal teli kerthez, ahol rögtön észreveszem a leendő királynét. Magabiztosnak tűnik ezen az árulásokkal teli helyen, pont az ellentétem.
- Lady Margaery. Köszönöm a meghívást - üdvözlöm viszont és épphogy felnézek, megölel. Nagyon régen nem ölelt meg senki úgy, hogy éreztem volna a szeretetét, ez az ölelés pedig pont ilyen volt. Esetlenül visszaölelek majd hálásan nézve rá, leülök az egyik székre. Kíváncsian várom, mikor fogja elmondani, hogy mi miatt hivatott ide.
- Igen, tényleg nagyon szeretem - mosolyodok el halványan majd veszek egyet a tálcáról, nem csak puszta udvariasságból miszerint ha megkínálnak valamivel azt el kell fogadnod, hanem mert tényleg szeretem. - Gratulálok az eljegyzéséhez Joffrey királlyal - színtelen hangon mondom, hisz ebben a dologban nem igazán lehet örömködni, legalábbis szerintem. Margaery szerencsés lesz, ha vele nem úgy fog bánni, mint velem tette.

Szinte érzem, ahogy a meleg nyári nap ellenére remeg. A félelem, vagy talán a kimerültség. Talán a kettő keveréke. Lady Sansa nem volt felkészülve arra, ami ezen a helyen várta. Észak zord. Kemény. De igazságos. Ott nincs helye árulásnak, intrikának. Most pedig egy olyan helyre került, ahol egyetlen rossz gondolatért is a büntetés halál.
Nem tudja elrejteni az érzelmeit. Azt ahogyan kalapál a szíve, mikor egy árnyék mozdul a falon. Joffrey összetörte. A legfontosabbat vette el tőle: az álmait. S már nem is bízik, nem is remél. Fél tőle. Fél, hogy ha ismét hiú ábrándba kergeti magát, ismét csak fájdalomba lesz része.
Mindezt érzem azon a félszeg ölelésen, a suta, lesütött tekinteten. Bár beillene a déli hölgyek közé, de Sansa Starknak nem való Királyvár. Számára ez a hely csak kín, pokol és szenvedés.

- Örülök, hogy végre megismerhetlek, hölgyem. - viszonzom az udvarias köszöntését. Elmosolyodok a gratulációján. Látom rajta, hogy ez a mondat nem szívből jön. Lesüti a szemét, és halvány pír jelenik meg az arcán. Abban is biztos vagyok, hogy nem ellenem van kifogása, sokkal inkább az elmúlt hetek gyötrődése után már látja előre, milyen a jövő egy kegyetlen király mellett.
- Köszönöm. Nem is kaphatott volna a családom nagyobb megtiszteltetést és jutalmat. - válaszolom mosolyogva. Ebben én leginkább a lehetőséget látom. A felemelkedést, a hatalmat. Azt a féle hatalmat, ami csak a háttérben mozog. Egy árnyék a falon, egy tőr a sötétben.
- Most, hogy a kötelességed már nem köt Királyvárhoz, mihez szeretnél kezdeni, Lady Sansa?

Megtanultam, hogyha pontosan azt mondom az embereknek, amit hallani szeretnének kevesebb baj érhet a jövőben. Így leginkább próbálok csendben maradni, nehogy rosszat szóljak, mert az a rosszabbik eset, ha valami olyan csúszik ki a számon, aminek nem szabadott volna és magamra haragítom az embereket. Arya mindig ezt csinálta, mindig az ellenkezőjét tette annak, amit kellett volna. Mit nem adnék ha most hallhatnám az idegesítő hangját.

Eddig az asztal sarkát bámultam, mindig ezt teszem, hogy ne kelljen mások szemébe néznem, de most Lady Margaery-re tekintek, aki már most úgy ül abban a székben, mint egy királynő a trónján. Nem is olyan rég még irigy lettem volna rá, amiért ő lett Joffrey jegyese, most már inkább megkönnyebbülést érzek. Már semmi sem köt ide Királyvárba, de haza se tudok csak úgy menni, hisz mióta Robb hadat üzent fogoly is lettem. Utálom, hogy ilyen tehetetlen vagyok.

- Bizonyára a családod nagyon büszke rád, hölgyem. - rám nem voltak teljesen azok, csak az édesanyám támogatott, mert tudta mennyire szeretném ha találkoznék végre a herceggel, akit a dalokból és Öreg Nan meséiből ismertem. Öreg Nan néha rémisztő meséket is mondott, de azokat csak Bran szerette. Margaery kérdésére nem gondolkozok, hogy mit válaszoljak, egyszerűen csak kicsúszik az ami a szívemen van. Meggondolatlanul.
- Haza szeretnék menni - suttogom halkan mégis érthető volt, amit mondtam. Hirtelen észbe kapok és körülnézek, szerencsére csak mi ketten vagyunk itt, de ez nem az jelenti, hogy más nem hallotta. Ha bárki jelenti ezeket a szavakat a Régenskirálynőnek, vagy Joffrey-nak a fejem az apám és a septám mellé kerül. - Kérem, Lady Margaery ne mond el senkinek, amit mondtam. Hűséges vagyok Joffrey királyhoz, kötelességeim hozzá kötnek - bizonygattam, mintha magammal is próbálnám elhitetni.

Szinte látom, ahogy keresi a szavakat. Mit szabad mondani, és mit nem? Ellenség vagyok vagy barát? Egy újabb próbatétel? Látszik rajta a rettegés. Ha tehetné, mindent maga mögött hagyva elhagyná ezt a várost, de nem teheti.
A fivére hadat üzent a Lannistereknek. Sansa Stark itt már nem vendég, hanem fogoly. A biztosíték, hogy a Starkok nem ölik meg a Királyölőt. Egyedül csak a király tud abban segíteni, hogy a lány kiszabaduljon börtönéből. Ehhez azonban az kell, hogy elengedje játékszerét - másra figyeljen.

Sajnálom Lady Sansát. Maga mögött hagyta az otthonát. Álmokkal telve jött ide, de nem várt rá más csak szenvedés. A meséknek vége. A daliás herceg az énekekből nem létezik, csupán ábránd. Hiú ábránd, melyet egy fiatal leány képzelt el a kandalló mellett ülve esténként. S ez az, amit elveszített. A szépben való hitet.
- Viselkedésemmel próbálom kivívni megbecsülésüket. Bár nem én harcoltam Őfelségéért Stannis Baratheon ellen. - hárítom el a dícséretét.

Haza. El kell mosolyodnom a gondolaton. Bár ez a mosoly inkább együttérző. Haza. Mégis hova? Derest elárulta Theon Greyjoy. Észak serege a Folyóvidéken van, ahol szintén ellenség veszi körül őket: Lannister seregek, Sasfészek némasága, Walder Frey fenyegető bosszúja. Ilyen helyzetben hol van a haza?
Ahogy pánikba esik, ahogy mentegetőzni kezd, megfogom a kezét, és mosolyogva nyugtatatom.
- Nem mondom el senkinek. Itt nem hallhat senki sem, hölgyem. Mitől tartasz ennyire? - a választ persze magam is ismerem, de tudnom kell, amit ő tud. Tudnom kell, mivel állok egészen pontosan szembe. Majd vidáman hozzáteszem.
- Őfelsége nem engedhet Északra, amíg fivéred háborút visel ellene, Lady Sansa. De azt egészen biztos megengedné, hogy meglátogasd Égikertet. Csodálatos ilyenkor. Ahogy ezer és ezer virág nyílik egyszerre a Rózsakertben.

Azt kívánom, bárcsak Stannis Baratheon nyerte volna a csatát, hogy Joffrey-nak kellett volna meghalnia és nem annak a sok ártatlan embernek, akiket a futótűz felemésztett. Ugyan én nem láttam, de a kénköves szagot, mely olyan volt, mint a pokol, még néha most is érzem. A sikoltozások miatt pedig néha rémálmaim vannak. Esténként, hogy el tudjak aludni, az Anyához imádkozom és a Vénasszonyhoz, hogy utat mutasson. Ezek a régi hagyományok tartják bennem még a reményt, amiket anyám tanított. Jóllehet apám a régi isteneket tisztelte.

Ahogy régen a Régens királynéra most Margaery-re is ugyanúgy felnézek. Azonban Cersei-ben csalódnom kellett, ahogy minden másban is, amiben hittem. Most már csak abban reménykedek, hogy ez többször nem fordulhat elő. Buta lánynak hívnak, amiért vannak álmaim, de álmok nélkül hogyan is tudnám túlélni ezt a sok szörnyűséget? Meleg, bársonyos keze, melyet megnyugtatásképp tesz az enyémre jó érzéssel tölt el.

- A falnak is füle van - csak ennyit mondok, semmi többet. Talán még ez is sok volt, Királyvárban sosem lehet tudni. Lehet, hogy másnap visszahallanám egy szolgáló vagy őr által, még ezt az egyetlen mondatot is. A legjobb, ha azt hiszik tényleg buta lány vagyok. Ha ezt elhiszik, nagy bajom nem lehet. Apám okos volt és tudták, ezért fejezték le. Úgy érzem tanultam a hibájából, ahogy a saját hibáimból is. Mikor Margaery megemlíti, hogy meglátogathatnám Égikertet meleg mosoly terül szét arcomon. Sokat hallottam már a Tyrell-ház gyönyörű virágoskertjeiről és olyasféle virágokról, melyek fent Északon nem nyílnak a hideg miatt. Színesek és illatosak. És persze az sem hátrány, hogy a Viráglovag is onnan származik.
- Úgy gondolod, hogy elengedne? - nincs olyan messze, mint Deres, de ahhoz elég messze van, hogy egy kicsit kikerüljek a Lannisterek szeme elől. Egy kis szabadság. - Sok mesét hallottam már az otthonodról, Lady Margaery, szíves örömest látnám saját szemeimmel is.

Bárcsak olyan nővérem áldott volna meg az Anya, mint Margeary, akkor biztosan nem érezném magam ilyen egyedül. Olyan dolgokról beszélgethetnénk, amilyenekről Aryával sosem tudtam. Ruhákról, történetekről, és hogy vajon ki lesz a férjünk. Bármennyire is utáltam Aryát valahogy hiányzik is és félek, hogy nem mutattam ki neki elégszer, hogy mennyire szeretem. Vajon látni fogom még azt a dühös lóarcát? Vajon látni fogom a családtagjaimat? Apám halála óta nem merek reménykedni ebben. Szinte minden este a szemem előtt látom karóratűzött fejét, ahogy ítélkezően néz rám. Az én hibám. Minden egyes nap azzal a tudattal térek nyugovóra, hogy az én hibám miatt halt meg az apám. Mintha én öltem volna meg.

- Köszönöm, hogy ilyen kedves vagy velem, Lady Margeary - megkönnyebbült mosoly terül szét arcomon, ahogy ezt kimondom. Az, hogy Margeary-t a pártfogómnak tudhatom nagy megkönnyebbüléssel jár, hisz majd ő lesz a következő királyné. Nem utolsó sorban pedig, ő az egyetlen, aki eddig hátsó szándék nélkül érdeklődött irántam. Milyen sokat vártam már egy olyan pillanatra, mint a mostani, hogy azt hittem végül sosem fog eljönni. Ezért is vagyok mindenkivel olyan mélyen gyanakvó, hogy minden tettben és szóban a hátsó szándékot látom, olyannyira, hogy már nem tudom mikor van igazam és mikor nincs. Csak lenne már vége ennek az egésznek, csak kerülnék már haza a testvéreimmel, el ettől a szörnyű helytől. Ha haza még nem is, de legalább Égikertbe eljuthatok. Igen, Joffrey oda-vissza van Margaery-ért, amiért pár hónappal ezelőtt még irigyeltem volna. Joffrey a szőke herceg, akivel boldogan élhettem volna hátralévő életem, nem más mint Joffrey a szörnyeteg, aki lefejeztette apámat. Fogalmam sincs, hogyan tudtam valaha is szeretni őt.
Leveszek még egy citromos süteményt az ezüsttálcáról, és most már sokkal nagyobb kedvvel majszolom azt. A virágokra gondolok, amik körbevesznek minket, és arra, hogy Égikertben ez ezerszer csodálatosabb lehet. Csak lennék már ott.

- Nem tudnál esetleg te is velem tartani? - tudom, hogy kérdésemre nem kaphatok olyan választ, amit szeretnék, hisz Margaery-nek itt kell maradnia, a királlyal. Azonban tisztában vagyok vele, milyen érzés, ha távol kell lennünk az otthonunktól és szeretteinktől. Margaery-nek legalább itt van a testvére, de nekem senkim sincs. Ha Égikertbe kerülnék úgyszintén nem lenne senkim, de talán ott szívesebben fogadnának.

- Ó hölgyem, Deres csodaszép. Egyáltalán nem olyan rideg, mint, azt sokan mondják - arcom rögtön felragyog, amint az otthonomról kell beszélnem - Az egész kastélyt egy meleg vízi forrás járja át, ami melegen tartja a falakat, így nyáron nincs is szükségünk a kandallókra. A vár mellett pedig ott van az istenerdő, tele tölgy és vasfákkal, amikre arcokat véstek az erdő gyermekei. Régen mindig ott játszottunk a testvéreimmel és Hodorral, hajnaltól naplementéig, amíg keresni nem kezdtek minket. feltétlenül el kell majd egyszer látogatnod hozzánk, Lady Margaery[color=grey]- szinte észre sem veszem, hogy hangom mennyire másképp cseng most, Sokkal felszabadultabb vagyok, mint voltam.