A vándor évente egyszer be szokott ugrani Királyvár valamelyik fogadójába, csak hogy ihasson egy jó sört, és tudomást szerezhessen a legújabb hírekről. Mióta az emberek megépítették a szeszfogyasztó kultúrhelységeket, minden történet a kocsmákból indult útjára. A szeszben rejlett az igazság.
havas Logen leszállt lováról, megigazította karimás kalapját, s lekötötte a lovát a többi paci mellé. Ezt követően belépett a fogadóba, s egyenesen a pulthoz ment. Kért egy sört; kapott. Miután kifizette, lehuppant egy pár hangoskodó vendéghez közel eső asztalhoz, s hallgatta a történeteiket.
Ahogy arra számított, a központi téma a háború volt. Hát igen, most lehetett zsoldosként nagy lóvét kaszálni. Talán el kéne szegődnie valamelyik házhoz egy időre, amíg meg nem szedi magát. Logen viszont válogatós volt: a Baratheonokban nem hitt, a Lannisterektől undorodott, a Starkok pedig - véleménye szerint - a vesztükbe rohannak.
Úgy döntött, iszik még egy kortyot. Minden nagyságos úr egy sör mellett döntött a világ sorsáról. Ő miért ne tehetne hasonlóképp?

Egy férfi számára a legjobb szövetségese a korsója, vallotta Logen azóta, mióta egy alkalommal lerészegedett egy kocsmában, s kiprovokált egy verekedést... amit megnyert.
No, nem mintha ezúttal is be akart volna rúgni. Egy elhagyatott, útszéli csehóban nincs annyi veszedelmes ellenfél, mint Királyvár bármelyik fogadójában. Ott ököllel mentek egymásnak, itt - ha becsületesek - kardot rántottak. Kár, hogy Királyvár a becstelenek olvasztótégelye. Na meg persze a szerencséseké, akiknek nem voltak jó képességeik, mégis a csúcsra jutottak.
Azzal, hogy a testőr - legalábbis sejtette, hogy az - odahívta őt egy asztalhoz egy rejtélyes nő asztalához, már kockázatot vállalt. A nő is, amikor megszólalt. Mázli, hogy a magányos farkas nem ismerte fel a hangját.
"Úgy hallottam, új pártfogókat keres."
Ha Logen egy fokkal tahóbb annál, amennyire, most elröhögte volna magát. Már gyanította, hogy ez a hölgy nem épp tisztességes - vagy inkább vérmentes - üzletet ajánl neki, de belement a játékba.
- Tudja - szólalt meg bariton hangján -, egy találkozó első lépése a bemutatkozás. Ha maga tudja, ki vagyok, én pedig nem tudom, hogy ön kicsoda, az természetellenes előnyhöz juttatja kegyedet.
Ezután Logen óvatosan szétnézett, majd hangját halkabbra fogta.
- Persze, ha nem árulhatja el nekem, hogy kicsoda, nem fogok haragudni.

Logen úgy tett, mint aki alaposan átgondolja a dolgokat. Valójában már meghozta a döntését, mikor felismerte a Tyrell család címerét. Az aranyrózsát, zöld pajzzsal.
A harcos töprengésbe rejtette döbbenetét. Már tudta, kivel ült szemben... csak magát a lehetőséget nem tudta hová tenni. Nem hitte el, hogy ekkora lehetőséget gördített elé a sors. Most komolyan... egy kipusztított északi nemes család fattya Égikert úrhölgyének szolgálatában? Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.
Logen felmarkolta a pénzt, mely egy pillanaton belül el is tűnt az utazóköpenye alatt. Megigazította karimás kalapját, s végül halkan annyit mondott.
- Gyümölcsöző együttműködésnek nézünk elébe - felelte a fattyú, sejtelmes mosollyal. - De a pénzen kívül még két dolgot szeretnék tőled kérni. Egyiket sem most, s mindkettőt négyszemközt. Egyik kívánságom sem fogja sérteni a becsületed, s egyikből még előnyt is kovácsolhatsz. Ha elfogadod ezen apró feltételeket, kardom a tiéd.

Logen megvakarta szakállas arcát, majd közelebb hajolt s csak annyit mondott:
- Az egyik ezek közül egy kérdés. Csak akkor teszem majd fel, ha már megszolgáltam a válaszodat.
 A zsoldos óvatosan körbenézett, majd megszólította az egyik pincérnőt, hogy vigye az üres korsóját. Miután a hölgy elvitte, a harcos várt egy kicsit. Utoljára átgondolta a lehetőségeit, majd felállt az asztaltól.
- A továbbiakat rád bízom, hölgyem. Határozd meg te magad, hogy mi legyen a továbbiakban.
  Logen arra volt kíváncsi, hogy vajon mennyire komolyak Margaery szándékai. Alkalmi munkavállalóként alkalmazza-e a fattyút, vagy hosszútávra tervez vele?